2010 egyik hideg és sötét téli estéjén egy zárt belvárosi parkolóudvar mellett kistermetű, sérült lábú, bicegő cirmos cica vált tisztes távolságból útitársammá. Akkor még nem munkált bennem az az érzés, hogy mennyien lehetnek így: fáznak, éheznek, betegek, gazdátlanok. Az emberek talán észre sem veszik őket (s lehet, hogy ez a jobbik eset). Másnap, harmadnap ismét találkoztunk. Kapott egy melegített cicakonzervet. Amikor megfelelően eltávolodtam, odament és nekilátott. Hazafelé különös érzés kerített hatalmába: derűs kedvem lett, melegség öntötte el a szívem, s nem szűnt a mosolyom - először fogalmam sem volt, miért. Aztán ráeszméltem az okára: a cicus ma éjjel nem lesz éhes, kicsi energiát nyert, talán ezért nem is fog fázni annyira. Az elkövetkező hónapokban életem párjával, a feleségemmel, együtt éltük meg ugyanezt, napról napra. Beteglábú cicóka minden nap ott várt a parkoló kerítése mellett, elénk szaladt és egy darabon utánunk jött. Egyszer hiába hívtam, másnap is, harmadnap is - tudtam, baj van. Aztán bejutottam az udvarba és megtaláltam. Először láttam a beteg lábacskáját, amelyet lépés közben sohasem terhelt. Jobb mellső lábfejének a fele hiányzott egy korábbi súlyos sérülés miatt. Sírva simogattam meg kis élettelen testét. Egy ember mérgezte meg a szomszédos házból.
Így kezdődött.
Mindig szerettük őket, de valahogy ekkortájt tudatosodott bennünk a felismerés: az embernek szabadságában áll úgy élni, hogy fontosak legyenek számára a segítségre szoruló állatok.
Egyre érzékenyebbé és felelősségteljesebbé válva, természetes lett számunkra észrevenni őket, a közelünkben létüket, s nem azonosulni annak igazságával, hogy sajnos nem lehet az összes elhagyott és beteg állatot megmenteni. Ehelyett engedhetjük magunkat igazodni ahhoz az egyre erősödő, kötelességszerű belső késztetéshez, hogy ha esély lehet rá, meg kell próbálni segíteni, megtenni minden lehetségeset értük.
Sok állatka jött, s lett része a mindennapi életünknek az eltelt évek alatt. Ebbe a szeretetburokba (közös sorsunk úgy rendezte) leginkább cicák kerültek - százszámra.
De persze ugyanúgy fontos volt mindenki más is. Nem szeretnék megbántani senkit, de nem tudok azonosulni azzal, ha valaki, amikor cicákról esik szó, azt mondja: „én kutyás vagyok”. Mentettünk (és ha úgy adódik mentünk) kutyákat, madarakat /cinkéket, rigóféléket, balkáni gerléket, galambokat/, sünöket stb. Mindegyikőjük egy-egy élet, önálló lélek. Rengeteg történet, tanulság és tanulás, kölcsönös szeretet, bizalom és odaadás megtapasztalása. Minden lélek számít!
A mindennapok (pontosabban: kivétel és szünet nélkül minden egyes nap) ennek jegyében formálódott át számunkra. A szemléletünk és döntéseink szempontjai megteltek egyfajta különleges értelemmel és érzelemmel - nagyon sok pozitív élményt és örömet hozva (ami önző módon jól esik, mert gyönyörködtet) és sajnos túl sokat az Ártatlankák szenvedése vagy elveszítése miatt érzett fájdalomból is.
Már évekkel ezelőtt bekövetkezett, hogy az állatkákra fordított idő és pénz előbb feszegette, elérte, majd túllépte, mára már lényegesen, jelentősen meghaladta a lehetőségeink határait.
2019. októberében létrehoztuk a ZAZI A HÁZBAN Állatvédő Alapítványt – ezzel szervezet keretet adtunk az akkor 9 éve tartó tevékenységünknek.
(Zazi, azaz az alapítványunk névadója: egy 2013-ban, egy hónaposan, Tardona és Mályinka közötti erdős szakaszon kidobott, onnan két testvérével, Bálinttal és Bonifáccal együtt mentett, jelenleg is az irodámban élő, tündérien kedves, cirmos-tarka, ivartalanított lánycica.)
E bemutatkozó írás felülvizsgálatakor, 2025. decemberében 80 általunk mentett és befogadott cicáról gondoskodunk és legalább további 20 cicáról kint. Hárman (feleségem, munkatársnőm és én) mellett tesszük ezt - polgári foglalkozásunk mellett, munkánk előtt, közben és után, időbeni korlát nélkül – eddig, kb. 90%-ban saját pénzügyi forrásból. Együttműködési megállapodás alapján tettük rendbe és tartjuk karban önkormányzati intézmények (idősotthon, vármergyei kórház) cicakolóniáit. Munkánkban önzetlen, áldozatkész önkéntesek is részt vesznek, s továbbra is szeretettel várjuk az a cicák sorsának javításáért elkötelezett segítők jelentkezését.
Összefoglalva a látóterünkbe került cicák és a magunk életét teljes körűen meghatározó munkálkodást: ha a sürgősség nem zárja ki (és embertársaink sem akadályozzák meg), sok esetben már - a befogadásuk feltételeinek megteremtéséig (az elhelyezési lehetőségeinktől függő hosszabb-rövidebb ideig) már „kint” ellátjuk, szelídítjük a gazdátlan, beteg vagy egyéb okból segítségre szoruló cicákat. Mentjük, átmenetileg, vagy - mint a tapasztalatok mutatják sok cica esetében - tartósan vagy véglegesen befogadjuk, élelmezzük, gyógykezeltetjük, ivartalaníttatjuk, minden egyébbel (amit a felelős és szeretetteljes gondoskodás kíván) ellátjuk őket. S közben keressük részükre az örökbefogadó gazdákat. Fontos, hogy boldogok legyenek nálunk és gazdisodás után is.
A cicamentések előtt számtalanszor (sajnos rendszerint, általában) borzasztó körülményekkel találkozunk, amelyekből kiemelni őket egyet jelent az életük megmentésével is. Tevékenységünket persze emberekkel való találkozások kísérik. Öröm számunkra, ha embertársaink az állatokon való segíteni akarást nem ellenségesen fogadják! Sajnos azonban meghatározóbb (már-már megszokott, ennek ellenére mindig a döbbenet erejével ható, sokkoló megtapasztalás), hogy az Ember mennyi, lelki sivárságból, flusztrációból, az érzelmi intelligencia hiányából vagy más (lehet, hogy másként meg sem nyilvánuló) lelki defektusból származó rosszindulatot irányít a védtelen állatokra! Ilyenkor önmérsékletre int minket a legfőbb motiváció: reakciónkat, tetteinket az állatok érdekeinek szemszögéből kell megközelíteni, ezért, bár a helyzet indokolná, de csak akkor konfrontálódunk, ha ezzel nem veszélyeztetjük őket
Boldog és biztonságos életet szeretnénk az összes védencünk, mindannyiuk részére biztosítani. Törekszünk elmélyülni viselkedésük lélektanának rejtelmeiben is. Akik együtt élnek cicákkal tudják: a velük való foglalkozás sokszor egyfajta speciális meditációként gazdagítja, emeli fel a lelket.
Az alapítványt nem múló pozitív várakozással hívtuk életre és így működtetjük. A cicákra fordítandó költségek már régen túlléptek a rendelkezésünkre álló privát pénzügyi kereteken. Nem túlzás, de a „HOGYAN ÉS MIKÉNT TUDUNK GONDOSKODNI RÓLATOK?” fojtogató felelősségének nyomása alatt éljük a mindennapokat! Igen nagy anyagi teher önmagában a cicusok táplálása, azaz a nedves és szárazeledellel való ellátása is. Ehhez jön a higiénés, ill. tisztasági feltételek (például megfelelő mennyiségű macskaalom) biztosítása, nagy létszámuk miatt fokozottan fontos a betegségek elkerülése érdekében az egészségük megőrzéséhez szükséges táplálékkiegészítők, immunerősítők, vitaminok beszerzése, ivartalanításuk és gyógykezelésük költségeinek viselése (mely utóbbi sok esetben váratlanul merül fel és olykor igen magas kiadást jelent - a velünk partneri viszonyban lévő állatorvosok segítőkészsége ellenére is), további jelentős kiadás a cicatartás fő helyszínének (amit menhelynek hívunk) a rezsi-költsége. A cicuskák életterét barátságosabbá igyekszünk tenni, szobákban, nekik való bútorok és játékok között élnek - mindaddig, amíg velünk vannak.
Jómagam (az alapítvány kurátora) polgári hivatásom szerint embereknek nyújtok jogi szolgáltatást - szintén állatbarát helyszínen, igen speciális hangulatú irodámban, ahol szintén mentett cicák is élnek, s akik közül az elsők 2013 óta figyelik az érdemi munkavégzést.
Elkerülhetetlenül szükséges a folyamatos fizikai jelenlétünk, amely miatt eddig nem nagyon maradt idő az online kommunikációra. Eddig közösségi oldalakon és csoportokban megjelent nyilvános bejegyzésekben próbáltunk az állatokkal való együttélés felelősségét átérző és szerető örökbefogadó gazdákat találni - több-kevesebb sikerrel. Ebben a munkában a jövőre nézve hatalmas önkéntes segítséget kaptunk. Hálás kösznet érte!
Állatkáinkat örökbefogadási szerződéssel adjuk jövőbeni gazdáik gondozásába. Reméljük, mindenki megérti az elvárásokat, senki nem veszi zokon a kérdéseinket és kéréseinket - hiszen természetes, hogy a mentett és szívünkbe zárt cicusoknak legalább olyan (biztonságos és élhető), vagy lehetőleg jobb feltételeket szeretnénk teremteni, mint amilyenben nálunk élnek.
Bár három benti helyszínen (otthonunk, az irodám, egy magán lakóház, egy céges iroda-helyiség és egy, a miskolci önkormányzat által az állatvédelmi munkánk céljából biztosított, az általunk végzett felújítás-kialakítás alatt is, kvázi cicamenhelyként működő nagy épületben laknak a befogadott cicáink. Városszerte mindig több és több a segítségre szoruló cica, mindig több attól, mint ahányat el tudunk helyezni. Az ideiglenes befogadó gazdákkal való együttműködés is (amelyért szintén hálával tartozunk barátainknak) nélkülözhetetlen számunkra.
Az összetett feladatokból álló gondoskodás (a mostanra elért terjedelemben) több ember állandó fizikai és lelki jelenlétét kívánná, tenné szükségessé. Szeretnénk további önkénteseket bevonni alapítványunk, s ezáltal cicáink életébe - kézzelfoghatóan megtapasztalható, hogy a cicamicák a feladatok mellett rengeteg szeretetet és örömöt is adnak. Ha pénzügyileg megengedhető lenne, az alapítványnak munkavállalói is lehetnének.
Bármely támogató gesztus felbecsülhetetlenül fontos volt eddig is számunkra (s ezzel a mentettkéink számára), mostanra azonban a támogatás nélkülözhetetlenné, létkérdéssé vált. Enélkül egészen egyszerűen nem tudunk, nem vagyunk képesek működni, fizetni az eledeleket, almokat, gyógyszereket, orvosi ellátást, a menhely rezsijét stb.
Az alapítványunk közhasznú jogállású, jogosult fogadni az adó 1%-ának felajánlását, amelynek az a nagy előnye az adományozó számára, hogy semmibe nem kerül. Az állatkáinknak azonban hatalmas segítség, ha Ön részéről, ha Te részedről, az alapítványunk javára történik rendelkezés a személyi jövedelemadó 1%-áról, amelyre minden évben legkésőbb május 20-ig van lehetőség.
Mindenért, amit eddig kaptak a cicáink (ide értve elhelyezési lehetőséget, pénzt, eledeleket, textíliákat, bútorokat, egyéb felszereléseket és egyéb segítő közreműködést), hálásak vagyunk, s köszönettel tartozunk! Köszönet a segítségünkre lévő állatorvosoknak és kedves munkatársaiknak! Hál’ Istennek sok jószándékú, segítő állatbaráttal is találkozunk! Hálás köszönet cicáink felelős és gondoskodó örökbefogadó gazdáinak, a bármikor és bárhogyan segítőinknek!
Köszönetet mondunk minden eddigi és jövőbeni segítségért!
Tisztelettel megköszönjük e bemutatkozásunkra fordított figyelmét is és azt is, ha a továbbiakban, jövőbeni tevékenységünket is megtiszteli az érdeklődésével, esetleg segíti azt adója 1%-ával, természetbeni vagy pénzbeni adományával!
Az állatok elkövetkező jobb életének reményében, tisztelettel és köszönettel:
dr. Török Zsolt
Zazi a házban Állatvédő Alapítvány
(Bankszámlaszám: 10700086-71827719-51100005
IBAN számlaszám: HU37107000867182771951100005)
